Reggel. Csupa álmosság, nyűgös a kelés. Még az ágyban tornázunk, fészkelődünk egy kicsit. Aztán lassan elindul a nap. Mindenki teszi a dolgát, fogmosás, öltözés… kutyánk kaparja az ajtót, reagál a serte-perte mozgolódásra, nem akar lemaradni a gyorsított programról. Persze kinn már nem olyan sürgős neki… akkor már ráér nézelődni, nem érdekli, hogy gyorsul az idő… aztán eszébe jut, hogy a tálja, hátha már megtelt, és ezerrel rohan hogy felfalja a tartalmát… csalódott, mert még üres. Sürög forog a lábam körül, jelezve, hogy hirtelen az éhség felgyorsította a mozgását. Akkor már a kis herceg is utrakész szerkóban elém áll és sürgető mozdulatokkal, keresi a zsebét, kis kezét belegyömöszöli, és ökölbe szorított kezét elém tartja. Én meg nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. Mosolyogva, felhúzott szemöldökkel mondja: Mama hoztam az ölelésemet, és kinyitja a kis kezét és megölel. Aztán jön a következő csalafintaság, nevetve, kacéran, mondja, a másik zsebemben hoztam a puszikat neked… és megkaptam. Anyukája sürgetésére, még egy varázslat következik, és a két kezét elém tartva nagy komolysággal mondja itt a szívem, vigyázz rá. Húúú ez aztán az ajándék. Teljesen elképedek ezeknek a szavaknak a jelentésétől. Nyeldesem a könnyeimet, erősen birkózom velük, és már nincs itt, elszaladt, anyu hívására, már csak a hátát látom, és a rettentő torokszorítást, amit ez a kis-nagy emberke az én szívemben lelkemben okozott.
Milyen a “jó” apa?
Azt gondolom, hogy csak a saját példámat és a tapasztalataimat próbálom itt összegezni, mert mindenkinek más erről a meglátása.
Egy tiszta szívű kisgyerek nagy lélekkel és kíváncsisággal jön erre a világra. Természetes, hogy a szülei az elsődleges példák a számára. Ezeket a tanulni való mintákat először az energiákon keresztül érzékeli. Nem érti a szavakat, de nagyszerűen eligazodik a hangok színes kifejező eszközei között. Érzi és megnyugszik a kellemes beszédtől, a lágy zenétől… és a különböző hangok eligazítják a kis világában. Nagyszerűen megtudja különböztetni a hangok rezgéséből a számára kellemeset és a kellemetlent. Már az anyuka pocakjában érzékeli azokat a hatásokat, amik számára kellemesek és amik nem. Ebben a kinti világban ezekre megfelelően tud reagálni is… nagyon sok kifejezési módot tud Ő is használni, és ezek egyre bővülnek a növekedésével. Attól lesz egy család kerek, egész, ha a szülök harmóniája, az egymáshoz való viszonya kiegyensúlyozott és kommunikatív. Amikor minden témát meg tudnak beszélni. Szerintem a családot ez határozza igazán meg, és nem a papírok…
Amikor két ember harmóniájából megszületik a csoda, az élet folytatása, akkor kell nagyon összehangolódniuk. Itt válik eggyé a két ember igazi feladata. Ezeket a rezgéseket, gondolat mintákat érzékeli a magzat és aztán az anyagi síkon ezek az energiák megvalósulnak. Ez itt most persze csak egy álom,
A megvalósuláshoz megfelelően érett párokra lenne szükség.
Valahogy a lányok kicsit érettebbek, de a fiúkkal, ott a probléma, hogy nem kapnak ő maguk sem mintát, amit követhetnének. Eltűntek az igazi jó apák.
A fiú gyerekek neveltetéséből is egyre jobban kivonják magukat a férfiak… persze lehet, hogy még néhány játékra kaphatóak… de ez egy életfeladat megtanulásához nagyon kevés. Sajnálom Őket is mert megfosztják magukat attól a csodától, ami egy felnövekvő gyerekkel együtt jár. Csak súrolják a figyelmükkel a fejlődést és ezt a gyerekek kristály tisztán érzékelik. Sajnos ezt a hiányt az anyák, akik szintén küzdenek a figyelem hiánnyal… nem tudják pótolni. Minden ember szeretet-éhséggel küzd.. a gyerekek ezt tisztán érzékelik, és életfeladatuknak megfelelően, próbálják szüleiket az igazi tiszta érzelmek felé vezetni. Sajnos a szülők ezt nem nagyon értik. Inkább hatalmi harcot kezdenek ezekkel az őszinte gyermeki megnyilvánulásokkal. Nos mitől is lesz egy férfi jó apa??? Ha teljes figyelmével a gyerek felé fordul. Megteremti a biztonságos és szeretettel teli légkört… ha beszélget a gyerekkel, az anyukával és nem teher a számára a gondolatok megosztása. Nagy hibát követ el az a férfi, aki ezeket a meghitt, bensőséges pillanatokat nem éli meg teljes egész lényével, mert saját magát is megfosztja ezektől a hangulatoktól. Az a gyerek, aki ilyen légkörben nevelkedik, nagyon erős szálakat kap a családtól, a szülőktől, és tud belőle a saját élete alakításához építkezni. Ezek a tiszta szívű gyerekek erre sarkallják a szülőket, csak figyelni kell az őszinte érzelmeikre.
Milyen csodálatos lenne, ha ez valóra válna…
Munka-keresés?
Manapság sok cég (professionál…) erőlteti azt a nyugati mintát, ami lehet, hogy Amerikában működik, de itt nálunk, kis fertályunkon, bizony nem. Ott valóban működőképes lehet, a földrajzi távolságok miatt. Ott valóban elképzelhető, hogy kiemelt munkakörökre a pályázó más államokból vállalja az odatelepülést, a család átköltöztetését. De hát, kiemelt munkakör nagyon kevés van ott is. Ott sem pályáznak a bolti eladók, az autószerelők, a fogtechnikusok, vagy a villany szerelők… ezt ránk akarják azok erőltetni, akik ezzel a pályáztatással foglalkoznak. Nálunk, ebben a gyönyörű és nagy hagyományokkal rendelkező kis hazánkban, ezek az amerikás módszerek nem működnek! Nekünk meg vannak az ismerőseink, a kapcsolatrendszerünk, ami eddig nagyon jól működött, amíg ezek az emberhalászok, el nem kezdték az aknamunkájukat és meg akarnak minket győzni, arról, hogy nélkülük nem működik az álláskeresés. Nálunk csak az működik, amikor hagyjuk, hogy a mi megszokott, régi ismeretrendszerünk dolgozzon. Akkor tudunk helyesen működni, dolgozni, ha használjuk a régi kapcsolatainkat, az intuitív sugallatainkat, ha a ismerőseink segítő szándékára tudunk támaszkodni. Ebben az összefogás segítő erejére támaszkodjunk.
