TemegEn

Emlékszem, hogy valamikor a BKV a MÁV és hasonló nagy szolgáltatók, milyen biztos munkahelyet, megélhetést, sőt egzisztenciát jelentett egy alkalmazottnak.  Sok munkahelyet teremtettek.  Voltak kalauzok, gyerekként mindig csodáltam a lyukasztóját,  rángatta a szíjat, amivel csengetett a vezetőnek, hogy indulhat.  Amikor a kispesti Honvéd pályán a csapatnak mérkőzése volt, akkor bizony a kalauz is csak lapjában próbált a szíj alatt maradni, hogy tovább csengesse a villamost, mert még a lépcsőkön, meg a hátulján, és a tetejébe kapaszkodva is lógtak róla a szurkolók. Ilyenkor bizony lassabban ment a vezető, mert vigyázott a szurkolókra.  Akkor valahogy még működött a közösségi szellem, nem a jegykezelés volt a legfontosabb, mert még a kalauz is a drukkereket segítette, mosolyogva évődtek egymással.  A buszokon akkor is egy ajtónál volt a felszállás, mellette ült a kalauz, és adogatta a felszállóknak a jegyeket.  Hangosan kérte az utazókat, hogy adjanak helyet egy kismamának, vagy nehezen mozgó öregnek.  A vezetőnek olyan fülkéje volt, ahol ketten ülhettek, és váltották egymást kanyaronként.  Kicsit döcögős, kicsit csattogós, de a célnak nagyon jól megfelelt.

A földalatti, egy csodavilág volt gyerekként a számomra. Már eleve a csodálatosan patinás várók elvarázsoltak. Nagyon igényesen, szépen voltak kialakítva a fa kazettás oldalak, a mívesen munkált vastraverzek, a gyönyörű fénnyel csillogó csempével burkolt falak…  Középen ült a jegyet árusító alkalmazott egy szépen kivitelezett kalitkában… mindnek volt valami kedves bája, valami harmóniát sugárzó energiája.

Így most visszagondolva, lehet, hogy ez nem volt ennyire idilli, de valahogy mindenki lelkesen és  öntudattal végezte a dolgát.  Akkor abban a tudatban éltek, hogy fontos a munkájuk… nem csak a vállalat, hanem az emberek számára…

Akkor a vasúton még nem volt számozott ülőhely, csak felszálltunk és megkérdeztük: szabad ez a hely?? és leülve, máris beszédbe elegyedtünk.  Hosszan tartó vonatozásokat néhányan  kártyázással, színesítették.  Végig járta a vonatot a mozgóárus, mindenféle finomságot, meg csecsebecsét árulva…  senki sem igazoltatta, vagy büntette, vagy tiltotta le mert nincs napra szóló tisztiorvosi engedélye.  Egyszerűbb és toleránsabb volt mindenki.   Megtalálta mindenki a boldogulását, nem a mások büntetésében, hanem a saját ötletek megvalósításában.

A mozikban is volt perecárus, aki cukorkát is árult.  Ez is egy kis munkát és keresetet biztosított a megélhetéséhez. A moziban a híradó után, rövidke műsort is lehetett látni, akrobaták, vagy zsonglőrök, vagy mágusok adtak rövidke ízelítőt a közönségnek. Igaz akkor még voltak mozik, és tömve voltak, 3 előadás volt egy este, és gyakran kellett a következő vetítést megvárni…

Most nosztalgiáztam kicsit.

Az elnevezésben, benne van a rend-etlenség. Amikor ezt érzékeljük, késztetést érzünk, a rend csinálásra.  Sokféle rend és az ellentéte a káosz létezik.  Csodálatos szakrális a mi nyelvünk, mert minden kifejezés magában foglalja a jelentésen kívül, a magyarázatot is.  Gyakran tapasztalom, a magam körüli rend-etlenséget, ami ugye a rend hiányát tükrözi.  Amikor a napjaimat sok olyan felzaklató esemény éri, aminél nem találom a helyes utat, vagy megoldást.  Ilyenkor, sajnos a káosz uralkodik el rajtam, a gondolataimban, a hangulatomban, a környezetemhez való viszonyulásaimban.

Na akkor le kell üljek magammal, a helyzetet megbeszélni.

Általában, ezek a káoszok addig uralják az életemet, amíg ezek a magammal tárgyalások, kisimítják az összekuszálódott érzelmi szálakat.

Amint átgondolom, elemzem, értékelem a zagyvaságomat, akkor a történések fonalát visszagombolyítom, és megkeresem a kiinduló pontokat.

Sokféle rend van, az életünk minden területén… de igazán arra a rend-re van szükségünk ami a szívünkben uralkodik. Akkor érzek rendet magamban, ha a szeretteim jól érzik magukat, ha én magam békében és biztonságban érzem magam közöttük. Ha a környezetem rend-be van téve, ha az anyagi helyzetem rendeződik, és a város, a biztonságot tudja nyújtani.  Mire való az őrség??

Szerintem őrséget ott kell teljesíteni, ahol a rend megzavarása várható.  Jó lenne, ha azt a néhány garázda, erőművészt becsuknák, és a békés polgárok élhetnék  normális életüket.  Bár a mai világban, tudom, hogy ez csak egy vágyálom… de majd a dolgok kiforrják magukat és minden rend-eződik.

Mit meg nem teszünk egy kis figyelemért, pláne egy kis szeretetért, ölelésért… még a szexre is hajlandóak vagyunk…

Pedig ez csak egy kis alamizsna, odavetett néhány szó, és mégis a zsigereinkben van, hogy igényeljük, vágyunk rá… és hajt bennünket ez az érzés valaminek a keresésére. A baj az, hogy akitől várjuk és kapni akarjuk, az is ilyen hiánnyal küzd.  A csonka apátlan család, ahol csak az anya nevel néhány fiú gyereket, soha sem lesznek kész apai, vagy férj-i minták… mert nem volt ebben tapasztalatuk.  Amikor egy nő minden erejével küzd, hogy együtt maradjon a család, akkor a gyerekek nem kapnak igazi család mintát, mert ez a kényszerből együtt élést a gyerekek finom csápjaikkal teljesen tisztán veszik, és  az őszintétlenség árulkodó nyomait tisztán látják.  Azt is érzékelik, hogy anyuka, mennyire elnéző és toleráns az uralkodó apa felé, és a gyerek látja a tehetetlenségét. A családban nincs oszlopos támasz, akikben bízni lehet, aki a család biztonságát nyújtja. Milyen felnőttek, milyen társak és milyen apák válnak ezekből a gyerekekből.  A felnövekvő lányok sem kapnak életre szóló pozitív példát, így nagyon nehéz egy társadalmat, hosszú távra tervezni…

Muszáj megfogalmaznom a gondolataimat, mert ha nem teszem meg, összekuszálódnak, és magam is összezavarodom.

Régen erre használták a papot, Ámerikában meg a pszichiátert..  de ez nekem elég lesz.  Végül is csak a saját benső képanyagomat szeretném kicsit tisztábbá tenni.

A gondolataim a férfi és nő léte körül forog, ami mindenki számára természetes és soha sem egyforma, és soha sem állandó, és soha sem egyszerű.

Talán pont ezért nagyon színes és sokrétű.  Mindenki másként látja, és éli meg a kapcsolatokat.  Ha megkérdezed az egyik felet, teljesen mást fog mondani, mint a másik.  Tehát ez a sokszínűség alapja.

Most ismerkedem ezzel a műfajjal, és kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogom tudni ezt a fejlődésem és gondolataim tisztázására használni…  na ezért kezdtem ebbe bele.

Üdvözlet a(z) Cafeblog honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a Cafeblog előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!
Sok sikert!